*Bonnie szemszöge*
Már lassan egy hónapja,hogy nem láttam Zaynt.Nem hívott,nem írt,semmi életjelet nem adott magárólA barátaim tartották bennem a lelket és egy fiú osztálytársammal,Tobyval is rengeteget lógtam együtt az utóbbi időkben.Szinte minden nap együtt voltunk és egymásnál aludtunk.Rengeteget hülyéskedtünk.Egyik nap éppen átmentem hozzá és elkezdtünk nézni egy rajzfilmet.A Spongyabobot.Imádtuk mind a ketten.A főcímdalt együtt énekeltük.Ő ült a földön én pedig a kanapén feküdtem.Kicsivel később rájöttünk,hogy egész nap Spongyabob fog menni a tévében.Mi örültünk neki a legjobban.Egyszer úgy éreztem,hogy nagyon álmos vagyok,így magamhoz öleltem egy kispárnát és lehunytam a szemem.
***
-Zayn!Kérlek ne menj el!Maradj itt velem!-kiáltottam,de egy tapodtat sem tudtam menni,csak összerogytam és hagytam,hogy az eső áztassa az arcomat.Zayn egyszer visszafordult és letérdelt elém.Én a szemébe néztem és reménykedtem,hogy nem fog elmenni tőlem örökre.
-Ugye velem maradsz?-kérdeztem alig hallható hangon.Ő nem szólt semmit,csak nézett.Felsegített a földről és egy szikla pereméhez vezetett.Rám adta a kabátját és megcsókolt.Olyan érzés volt,mint amikor életemben először csókolóztam.Próbáltam magamhoz közel tartani,de ő mindig is erősebb volt,mint én.Megfogta a csuklómat és mélyen a szemembe nézett.Ezután elengedte a kezem és levetette magát a szikláról.-Zayn!Ne!-ordítottam és ugrottam volna utána,de valami megragadott hátulról és visszahúzott.
-Bonnie!Bonnie!-szólongatott valaki.Kinyitottam a szemem és Toby nézett rám aggodalmasan.-Jól vagy?-kérdezte.
-Jaj Toby,nekem annyira hiányzik!-borultam a nyakába és sírtam.
*Toby szemszöge*

*Bonnie szemszöge*
Amikor kellőképpen lenyugodtam,tovább néztük a rajzfilmet.Éppen egy olyan jelenet volt,amikor Spongyabob valami oknál fogva leveszi Csigusz házát.Neki kivan a feneke,majd Spongyabob visszateszi rá a házat és újra leveszi,de akkor már van Csiguszon alsógatya.Vicces volt.Ekkor megcsörrent Toby telefonja.Ő meglátta a képernyőt és kikerekedett a szeme.
-Ki az?-kérdeztem kíváncsian és meg akartam néni a kijelzőt,de ő a mellkasához szorította és nem mutatta meg.
-Senki.Mindjárt jövök.-mondta,majd felállt és kiment a konyhába.
-A senkivel is lehet beszélgetni?-tettem keresztbe a karomat durcásan és magamban motyogtam.Körülbelül 15 percig beszélgetett a "senkivel".Amikor visszajött,leült mellém és bámulta a tévét,mintha semmi sem történt volna.Én a malacot ölelgettem és egyre csak őt néztem haragosan.Amikor rám nézett lehervadt a készülő mosoly az arcáról.
-Mi az?-kérdezte.
-Kivel beszéltél?-kérdeztem megint csak kíváncsian.
-Senkivel.-mondta és maga elé bámult.
-Ó,tényleg?15 percig beszélgettél "senkivel"?-emeltem fel a hangomat.
-Jól van!Egy haverom volt.Valami számítógépes játékról kérdezett.-mondta ő is és felállt.
-És ezt nem lehetett megmondani?-mentem utána,közben végig a mellemhez szorítottam a malacot.
-Sajnálom.-fordult meg hirtelen és a mellkasához szorította a csuklómat.A malac így kiesett a kezemből és szomorúan néztem rá.-Én...azt hiszem..kedvellek téged.-mondta Toby és lehajtotta a fejét.
-Hogy mi van?-értetlenkedtem.
-Jól hallottad.-mondta és a szemebe nézett.
-Toby,én..én..igazán szeretlek,mint barát.Sajnálom,de köztünk nem lehet több.Nekem bará..-magyaráztam halkan,de ő közbevágott.
-És ha ő soha nem jön vissza?Ha lelépett?Akkor örökre várni fogod,ahelyett,hogy élnéd az életed és kipróbálnál új dolgokat?-mondta kicsit az alaphangjánál hangosabban.Igaza volt,de én szerettem Zaynt és vártam rá.Akármeddig.

-Szóval ki hívott?-tértem vissza.
-Az egyik haverom,valami számítógépes játék miatt.-ismételte.-Kimegyünk a kertbe?-kérdezte.Én bólintottam és kimentünk a kertbe a malacommal együtt.Ott volt egy nagy függőágy a két fa között.Toby lefeküdt én pedig már szinte rajta feküdtem.Az egész napot szerelmi,cikis és horror sztorik mesélésével töltöttük.Különben hihetetlen,hogy mennyire rendes srác.Nem is tudom,hogy miért nem beszéltünk gyakrabban.Estefelé még mindig kint feküdtünk és néztük a csillagokat.Ritka dolog az,amikor Londonban lehet a csillagokat látni.Én csak feküdtem Toby mellkasán és éreztem,ahogyan az föl-le mozog.Hallgattam a szívverését,ami felgyorsult,ahányszor megmozdultam.
-Toby,én nem is tudom,hogy mi lenne velem nélküled.-mondtam,majd utána mélyen beszívtam az illatát.
-Valószínűleg otthon gubbasztanál,sírnál,vagdosnád magad,szomorú lennél.-mondta és megpuszilta a fejem búbját.
-Lehet.-mondtam,majd felültem a függőágyban és Zaynre gondoltam.
-Mutatni szeretnék neked valamit,de öltözz föl jól,mert kezd hűvösödni.-mondta.Én kicsit furcsán néztem rá,de bementem a házba,magamra vettem a kabátomat és készen álltam a meglepetésre.Egy erdő felé vettük az irányt.Soha nem voltam még ott,pedig kiskorunkban szinte minden erdőt körbejártunk.Szóval egy tónál lyukadtunk ki.
-Ülj le,mindjárt kezdődik.-mondta.Én hallgattam rá és leültem a fűbe.
-Elmondod,hogy mi?-kérdeztem.
-A meglepetés.-mondta titokzatos hangon.-Ó,a francba!Otthon felejtettem valamit.Fél óra és itt vagyok.-mondta és elindult vissza.Én felálltam és mentem volna utána,de addigra már eltűnt a sötét erdőben,nekem pedig semmi kedvem nem volt eltévedni az éjszaka kellős közepén egy ismeretlen erdőben.Körülbelül 5 perce ülhettem ott és néztem a vizet,amikor hallottam valami mozgolódást az egyik fa mögött.
-K..ki van ott?-fogtam egy kis botot a kezembe.Semmi válasz nem jött,ezért tettem pár lépést a fa felé.-Gyere elő vagy megverlek.-mondtam remegő hangon.Ekkor egy ismerős alak bújt elő a fa mögül.
-Kérlek,ne bánts.-mély hangja miatt a hideg futott végig a hátamon.
-Zayn?-kérdeztem kicsit bizonytalanul.

-Eltűntél.Miért nem írtál?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Akartam,de...-hajtotta le a fejét.
-De?És mégis miért mentél el ennyi időre?El tudod képzelni,hogy min mentem keresztül?-kiabáltam.
-Ssshh.Nyugodj meg.Később minden elmagyarázok.A lényeg,hogy most már itt vagyok veled és soha többé,senki nem választhat szét minket.-mondta és a kezeimet a szájához emelte,majd egy hosszú puszit nyomott rájuk.A szavai miatt az egész testemen melegség futott át.Soha egyetlen fiú sem mondott még nekem hasonló szavakat.
-Zayn..én..én..én annyira szeretlek!-fontam a nyaka köré a karomat,majd megcsókoltam.A nyelve lassan utat keresett a számba.Hihetetlenül élveztem azt a jelenetet.
***
-Toby!Azt mondta,hogy visszamegy fél óra múlva!Mi lesz ha nem talál ott?-mondtam kétségbeesetten.
-Ez miatt ne fájjon a fejed.Beszéltem ma vele és már nem megy vissza.-mondta Zayn és tovább folytatta a nyakam csókolgatását.Én nem szóltam semmit,csak a hajába túrtam és behunytam a szemem.Ő lehámozta rólam a pólómat,majd a nadrágot is.Ezután felültem és lehúztam róla a pólót,majd végigsimítottam a hasán.ezután beakasztottam az ujjamat a nadrágjába.Lassan elkezdtem húzni lefelé.Ő felállt és kibújt a nadrágjából.Ezután fölém hajolt és a fogával levette a melltartóm pántját,majd a kezével kicsatolta és a háta mögé dobta.Ezután a nyakamtól kezdte a puszikat és haladt lefelé.A mellemnél kicsit elidőzött,szívogatta,harapdálta,majd megint haladt lefelé.Amikor a bugyimhoz ért,elkezdte dörzsölni az anyagot.Már egy jó ideje csinálhatta,akkorra az arcom már tiszta vörös lehetett.Éreztem,ahogy tüzel.Ezután eltávolította rólam a még meglévő ruhadarabot,majd a lábaim közé fészkelte magát és elkezdte nyalogatni,szívogatni.Ráadásképpen amikor már majdnem elmentem,gyengéden meg is harapott.Ez egy hatalmas sikítást váltott ki belőle.Szerencse,hogy senki nem volt a házban csak mi.Tesóm a barátnőjénél,anyu pedig a babával a kórházban.Szóval miénk volt a lakás.Zaynt lefektettem az ágyra,majd a körmömet végighúztam a hasán,aztán amikor a bokszeréhez értem,erősen megmarkoltam a már púposodó anyagot.Zayn erre egy hatalmasat nyögött.
-Jézusom Bonnie!Voltál már te együtt fiúval?-kérdezte lihegve.
-Egyszer.-mosolyogtam,majd megcsókoltam.
-Csak mert baromi jól csinálod,amit csinálsz.-mondta és rám kacsintott.Én csak mosolyogtam,majd a kezemet elkezdtem föl-le húzogatni rajta,először szép lassan,majd gyorsítottam a kézmozgásomon,közben a nyelvemmel nyalogattam a végét.
-Úúúristen!Bonnie!-kiabálta Zayn.Én egy pillanatra abbahagytam és kérdőn ránéztem.
-Valamit rosszul csinálok?-kérdeztem halkan.
-Dehogyis!Folytasd csak.-mondta és mosolygott,majd a könyökére támaszkodott és nézte a tevékenységemet.Bevettem a számba és elkezdtem nyaldosni.Zayn közben felült és a hajamat simogatta.Amikor kivettem a számból egy pukkanó hangot hallottam.Ezután Zayn még húzogatta rajta a kezét és fehéres váladék lövellt ki belőle.Egyenesen a mellkasomra.A nadrágja zsebéből elővett egy gumit és felhúzta.Majd lefektetett az ágyra és lassan belém hatolt.Elkezdett föl,le mozogni.Először lassan,majd miután úgy gondolta,hogy megszoktam a méretét,egyre csak gyorsabban.Amikor már nagyon gyors volt én csak ziháltam és alig kaptam levegőt,de iszonyatosan élveztem.Egy hirtelen mozdulattal felemelt a combomnál fogva és nekinyomott a falnak.Erős karjaival föl,le emelgetett.Én csak nyögtem,majd a fejemet a mellkasára hajtottam,közben pedig a hátát karmolásztam,amitől még gyorsabban csinálta.
-Nem bírom Zayn!-mondtam,és beleharaptam a vállába.
-De bírod.Még csak egy kicsit.-mondta és megcsókolt.Pontosabban lesmárolt.Annyira vad volt és heves.A kezeivel a derekamat szorította,ami egy kicsit fájt és tudtam,hogy ott lesz a nyoma.Amikor Zayn száját hosszú,férfias nyögés hagyta el,én abban a pillanatban felsikoltottam és ahhoz,hogy azt elfojtsam muszáj volt a mellkasához nyomnom a számat.Ő lassan visszafektetett az ágyra,majd kihúzta magát belőlem.Én csak feküdtem ott,mint egy darab fa.Meg sem bírtam mozdulni.Fájt mindenem.Zayn kidobta az óvszert,majd lefeküdt mellém.
-Ügyes voltál.Egyetlen lány sem volt még ennyire határozott,mint te.-mondta,majd megpuszilta az arcomat.
-Haha!Köszi.Ezt bóknak veszem.Amúgy nekem sem volt még dolgom ilyen pasival,mint te.-mondtam és nehezen felé fordultam.
-Milyen vagyok?Mondd el kérlek.-simogatta meg az arcomat.
-Elsősorban is szexi,erős,határozott,durva és egyszerre gyengéd...hmm..lássuk csak.Nem sorolom föl,mert akkor még egy év múlva is itt lennénk.Inkább mondd el,hogy hol voltál.-tereltem el a témát.
-A szüleimnél.Anyu kórházban volt és mellette akartam maradni,amíg ki nem engedik.-magyarázta.
-És ezt miért nem mondtad?Én meg azt hittem,hogy valami bajba keveredtél.-néztem a szemébe.
-Én?Bajba?Ugyan már!Nem olyan vagyok én.-nevetett.-Anyu valami függönyt akart feltenni,aztán leesett és elvesztette az eszméletét.Enyhe agyrázkódása lett.-mondta,mintha csak a gondolatomban olvasna.
-És jobban van már?-kérdeztem kicsit aggódóan.
-Persze.Jaj tényleg.Küldött neked valamit.-mosolygott és a kabátjához lépett.Elővett belőle egy dobozt és átnyújtotta nekem.

-Nem tudom.Azt mondta,hogy ki ne merjem nyitni,amíg oda nem adtam neked.-mondta és megvonta a vállát.Felnyitottam a doboz tetejét és egy nyaklánc volt benne.Kivettem és megmutattam Zaynnek,aki kikerekedett szemmel nézte.
-M..mi az?Miért nézed így?-értetlenkedtem.
-Ez az a nyaklánc,amit anyu mindig hordott.Van még a dobozban valami?-kérdezte.Én visszanéztem és ott volt benne yg papír.Széthajtottam és elolvastam.
"Kedves Bonnie!Örülök,hogy boldogok vagytok Zaynnel.Bocsánat,hogy miattam nem láthattad egy hónapig.Azt gondolom,hogy ez a nyaklánc téged illet.Én kaptam a nagymamámtól."Odaadtam Zaynnek a papírt és csak bámultam a nyakláncra.A medál csak egy kör volt,ami olyan volt,mint a Hold.
-Anyu azt gondolja,hogy te vagy nekem az igazi és ezért adta neked.-mondta,majd a nyakamba csatolta a láncot.
-De ez..én ezt nem fogadhatom el.-mondtam és vettem volna ki a nyakamból,de ő nem engedte.
-Ha anyu neked adta,az nem véletlen.Ő nem ad oda akárkinek akármit.-magyarázta.
-De a húgaid...-kezdtem volna bele a mondókámba.
-Nem.Ezt neked adta.Amikor egyszer megkérdeztem,hogy az mi,akkor azt mondta,hogy ezt annak a lánynak fogja adni,aki szerinte hozzám való.Tehát neked.-mosolygott,majd egy csókot nyomott a számra.Én nem szóltam semmit,csak visszadőltem az ágyba és tovább bámultam a medált.Valóban én lennék Zaynnek az igazi?És ezt az anyukája honnan tudja?Kavarogtak a fejemben a gondolatok.Ezt pedig Zayn zavarta meg,amikor a nyakamhoz dörgölőzött és elaludt.
.........
Remélem tetszik.:D Írjatok komit!
Köszönöm,Köszönöm,Köszönöm,.:DDD♥♥ nagyooooooooooooooooon jó lett...*--* áááhhhhhhhhh.!!*-*
VálaszTörlésalap.:DD és örülök,hogy tetszik.:DD♥
Törlés"megmarkoltam a már puposodó anyagot" :D ez a fejezet nagyon nagy és vad lett:DDde azért örülök h boldogok!:)
VálaszTörlésnem jól fogalmaztam?:'DD és én is örülök.:DD
Törlésde jól írtad!:)azért emeltem ki mert tetszik ahogy megfogalmaztad:D <3
VálaszTörlésáh akkor örülök.:DD
Törlés:DD annyira jóó:DD
VálaszTörlésköszönöm.:))
TörlésSzerintem is nagyon nagyon jó lett :p
VálaszTörlésOlyan szexis ♥ *.* :)
köszi.:))))
Törlés