23.rész.*

*Massie szemszöge*

Ryan hangjára szinte azonnal felugrottam a földről és a nyakába vetődtem.Ő csak értetlenül simogatta a hajamat,közben pedig halkan nyugtatott.
-Alex!Mi volt ez?Miért sír a húgom?-kérdezte kicsit dühösen.Nem akartam,hogy haragudjon Alexra,de egyszerűen nem tudtam abbahagyni a sírást.Nagyon megijedtem.Birtokolni akar engem?De hát soha nem volt ilyen.
-Én csak....nem akartam.-mondta halkan és hallottam a hangján a megbánást,de akkor sem fordultam meg.
-Mit csináltál vele?-kezdett Ryan egyre mérgesebb lenni.
-Se-emmit..-szipogtam,mire kicsit eltolt magától,hogy a szemembe tudjon nézni.
-Akkor miért sírsz?-nézett kicsit furcsán.
-Csak..eszembe..jutott...egy....régi emlék..Alex csak azért hívott félre,hogy megnyugtasson.-hadartam el.Ryan most már tényleg úgy állt ott,mint egy rakás értetlenség.Úgyhogy inkább csak megcsóválta a fejét és elment.Én pedig ott álltam elmosódott sminkkel és remegő lábakkal.Nem sokkal később valaki megérintette a vállamat,mire összerezzentem és lassan hátrafordultam.Alex állt velem szemben (ki más?) és a szemeivel a könnyes arcomat pásztázta.
-Miért hazudtál neki?Simán elmondhattad volna .Miért falazol nekem?-kérdezte suttogva,mire én csak a fejem ráztam.Nem voltam képes válaszolni.A mellkasom szorított és idegbeteg módjára kapkodtam a levegőt,ami nem bizonyult elégnek,így muszáj voltam megszorítani Alex kezét,aki erősen tartott volna,nehogy megint összeessek.Hát sajnos nem tudott megtartani,mert amikor megtartott volna már a földön ücsörögtem.Pár pillanat múlva leült mellém és így már együtt ültünk szomorúan a földön.Én azért,mert féltem tőle és mert nem mondtam el Ryannek a dolgot,ő pedig (gondolom) azért,hogy megvigasztaljon és mivel megbántott bocsánatot kérjen.Vagy talán mégsem?
-Figyelj,én tényleg nagyon sajnálom és nem tudom,hogy mi történt,de azt hiszem ez így nem fog menni.Talán nem véletlenül alakult így.Talán...-halkult el a hangja.Pislogás nélkül néztem rá.Tudtam,hogy mire gondol és nem hagyhattam,hogy kimondja.
-NEM!-kiáltottam és aki  elment mellettünk egy pillanatra megtorpant és furán nézett ránk,de nem érdekelt.
-Mi nem?-ráncolta össze a homlokát Alex.
-Nem szakíthatsz velem.Az nem lehet.-borultam a nyakába és a könnyeim csak hullottak a pólójára.
-Reméltem,hogy ezt mondod.Tudod,melletted úgy érzem magam,mint amikor fiatal voltam.-mosolygott,miközben eltolt magától.
-Mi?De hát nem is vagy öreg.-grimaszoltam értetlenül.
-Nem,persze,hogy nem,de tudod újra élem azt az időszakot,amit elpazaroltam a drogokra és a rossz társaságra.Veletek úgy érzem,hogy újra élek és ezért is szeretném,hogy velem maradj.Nem akartam erőszakos lenni,csak féltem.-hajtotta le a fejét és az utolsó szót elharapta.
-Hogy mit csináltál?-kerekedett el a szemem.A nagy és hatalmas Alex Nelson félt?Na jó ez elég rossz indulatú megjegyzés volt.
-Féltem,hogy elveszítelek a szöszi miatt.-rágta a szája szélét.
-De Niall a barátom.Attól,hogy egykor jártam vele az nem jelenti azt,hogy megint fogok.Vele soha többé.-magyaráztam,mire Alex arca felvidult.Szuper.
-Massie..én...-nézett a szemembe,de én leintettem,így belé fojtottam a szót.
-Tudom.Most az következik,hogy szeretlek és soha nem hagylak el.Persze nem azt mondom,hogy én nem szeretlek.Beléd estem,elismerem.Lehet,hogy nem kellett volna,de nem bántam meg.Ugyanúgy kellünk egymásnak,mint víz a halnak.Szóval semmi akadálya nincs,hogy együtt legyünk boldogok.Csupán egy bökkenő van.Ha ez máskor is megtörténik,nem érdekel,hogy mennyire szeretsz,el fogom mondani Ryannek.És lehet,hogy ez gyerekes dolog,de akkor ő téged valószínűleg laposra ver,mert "senki nem merje megbántani az ő kicsi húgát".Vetted?-néztem a szemébe.Ő eléggé meglepődött,mert nem hiszem,hogy sűrűn hallott ilyet egy lány szájából.Persze el tudom képzelni,hogy miért."Jujj,nem akarom megbántani,mert szakít velem,így hagyom hadd használjon ki.Jujj."Na az ilyen lányoktól kapok agybajt.Mi az,hogy nem bántom meg?Egy lánynak igenis meg kell mondani a barátjának,ha valami nem tetszik,bármi legyen az ára.Alex csak bólintott én pedig felálltam és bementem a szobánkba.Ő jött utánam hűségesen.Nagyon jó pofa.
-Figyelj,én ma már nem megyek bulizni,de te menj nyugodtan.-mondtam,miközben levettem a ruhámat,amit ő csillogó szemekkel figyelt.
-Nem.Veled akarok maradni.Nem akarlak egyedül hagyni.-pislogott,közben pedig édesen mosolygott.
-Én most aludni fogok,szóval akár velem maradsz akár nem,nem változik meg az akaratom.-mondtam és bevágódtam az ágyamba,majd magamra húztam a takarót.
-Hát jó.Akkor megyek.Majd találkozunk.Szia.-köszönt el azt hiszem kicsit csalódottan,de per pillanat nem érdekelt.Vártam körülbelül fél órát,mire biztos voltam benne,hogy elment a szórakozóhelyre és oda is ért.Aztán felvettem egy fehér szolid ruhát,lapos talpú cipővel,és rendbe szedtem a sminkemet.Pár perc múlva csörgött a mobilom.Niall hívott.
-Halló?-szóltam bele mosolyogva.
-Szia.Akkor jössz?-kérdezte kicsit remegő hangon a vonal túlsó végén.
-Persze.Mindjárt ott vagyok.Várj meg.-mondtam,majd kinyomtam a gombot.Jó,az utolsó mondatot nem kellett volna mondanom.Persze,hogy megvár,hiszen ő hívott el.Mindegy.Gyorsan összeszedtem pár pipere cuccot és bedobtam a táskámba.Azzal becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam a találkozóhely felé.A szél elég hideg volt,így jobban összehúztam magamon a bolerót,amit felvettem.Sietős léptekkel közelítettem a helyszínt.Nem szerettem volna ha bárki meglát minket.Mindenki úgy tudja,hogy én otthon húzom a lóbőrt,Niall pedig szintén otthon ( vagyis a szállodában ) van.Így remélhetőleg egyikünket sem keresnek.Szóval már a távolban láttam egy alakot a szökőkútnál,aki fel-alá járkált.Láthatólag ideges volt,egy bizonyos lánnyal való találkozás miatt. :) Amikor odaértem két kezemmel leengedtem a táskámat,ami a térdemet súrolta.Mosolyogva álltam ott,miközben Niall még mindig nem vett észre.
-Szia.-köszöntem végül,mert megelégeltem a várakozást.
-Te mikor jöttél?-nézett rám hitetlenkedve,mintha nem látott volna még fehér embert.
-Már egy ideje itt állok,csak érdekelt,hogy magadtól észreveszel-e.Úgy látom nem.-mentem el mellette és leültem a szökőkút peremére.
-Hé figyelj én készültem neked egy dallal.Akarod,hogy eljátsszam?-mosolygott aranyosan.Jaj ne!
-Hát felőlem.Ugye nem egy romantikus,szívszorító,sírós szám?-soroltam fel,miközben a cipőmet nézegettem.
-Nem.Tekintettel arra,hogy mostanában milyen zenéket szeretsz,egy Ramones dalt szeretnék játszani neked.-mondta,majd leülte mellém és elkezdett játszani
"She's a little lost girl in her own little world
She looks so happy but she seems so sad
ah ah oh yeah oh oh oh yeah
She's a little lost girl in her own world
I'd like to help her I'd like to try"
Alig hittem a fülemnek.A She talks to rainbowot játszotta?Azt hittem elájulok.A zene szövegével azt hiszem ki akarta fejezni,hogy mit érez.Hogy boldognak mutatom magam,de belül szomorú vagyok.Hogy beszélek mindenkivel,de vele nem.Olyan érzésem volt,mintha keresztbe szúrtak volna egy karóval.Igaza volt.Nem voltam túl boldog Alex mellett és néha szomorú voltam(lásd a veszekedést),de attól függetlenül szerettem és nem hagyhattam,hogy pont Niall visszahódítson.Persze,hogy szerettem őt is,de Alexot talán jobban.Vagy mégsem?Teljesen összezavarodtam,de a hangja hamar kizökkentett a gondolkodásból,így a borús felhők hamar eloszlottak a fejem fölül.A lábamat lóbáltam és mosolyogva hallgattam végig a dalt.
-Nos,hogy tetszett?-mosolygott,amikor befejezte.
-Nagyon jó volt.-mosolyogtam és elkezdtem a kezemmel kavarni a vizet a szökőkútban.
-Most őszintén.Nem tetszett?-emelte fel a fejem és egyenesen a szemembe nézett.Képtelen voltam állni a tekintetét.
-De tényleg nagyon tetszett,csak...mindegy nem érdekes.Meghívhatlak egy italra?-mosolyogtam erőltetetten.
-Mi?Azt már nem.Én hívtalak randira,úgyhogy én hívlak meg.Mit kérsz?-vigyorgott és a szemben lévő bárhoz húzott.
-Ömm..olyan rózsaszínt.-mutattam egy koktélra,ami tényleg feltűnően pink színű volt.
-Igenis!Olyan rózsaszínből kérnénk kettőt.-adta le a rendelést Niall.Én csak mosolyogva visszasétáltam a szökőkúthoz és vártam az italomat.Éppen gondolkodtam,amikor ismerős hang ütötte meg a fülemet.Egy gördeszka gurulása.Felpattantam és szétnéztem,de nem láttam semmit.Elindultam a hang irányába és nemsokára rábukkantam egy deszkapályára,ahol pár velem egy korú vagy idősebb srác deszkázott és bmxezett.
-Beszállhatok?-siettem oda mosolyogva.
-Ez nem kislányoknak való.Még összetörnéd magad.-jött oda mosolyogva egy igen helyes srác,kezében egy deszkával.
-Ne félts te engem.-kaptam ki a kezéből a deszkát és felszaladtam a rámpára.Onnan legurultam,majd vissza a másik oldalról.Egyszer azonban elszámoltam magam és a legmagasabb ponton elveszítettem az egyensúlyomat.Csak zuhantam,amíg földet nem értem,ami elég szerencsétlenül sikerült.Őrült fájdalmat éreztem a csuklómnál.
-Hé!Jól vagy?-jött oda hozzám egy srác.
-Nem!Azt hiszem eltört a kezem.-ültem fel nehezen és a fájó pontot tapogattam.
-Gyere.Elviszlek orvoshoz.-támogatott fel a földről és elindultunk egy számomra tök ismeretlen irányba.Menet közben eszembe jutott Niall,akit ott hagytam.Gyorsan elszaladtam a szökőkúthoz,ahol már Niall nyomát sehol nem láttam csak a földön heverő koktélos poharakat és a kiömlött rózsaszín folyadékot.Bűntudatom volt,nem is kicsi.Otthagytam,holmi deszkáért,miközben ő elhívott randizni,énekelt nekem,bevallotta a dalban az érzéseit és még italt is rendelt nekem.
-Mi van?Mit keresel?-jött utánam a srác,én pedig megráztam a fejem és hagytam,hogy elvigyen a kórházba.

****
A kórházból hazafelé menet átgondoltam,hogy mit fogok mondani a többieknek.Körülbelül azt találtam ki,hogy nem tudtam aludni ezért elmentem deszkázni,de elestem és eltörtem a kezem.Egy kicsit hihető.Csak imádkoztam,hogy ne legyenek otthon a többiek.Szerencsém volt,még senki nem volt otthon.Legalábbis azt hittem.Besétáltam a szobánkba és az ágyammal szemben lévő ágyon ült Niall.Arcát a kezébe temette és sírt.A szemem könnybe lábadt és hamarosan kövér könnycseppek gördültek le az arcomon.Megbántottam őt és akárhogy kértem volna a bocsánatát (persze biztos,hogy megbocsájtott volna) nem tudtam volna őszintén a szemébe nézni.Annyira erőtlennek éreztem magam,hogy csak összecsuklottam az ajtóban és a földet pásztáztam.Éreztem,hogy valaki mellém telepszik és szúrós tekintettel néz.Niall volt (nem nagyon lehetett más)
-Mit csináltál a kezeddel?-kérdezte enyhe nyugodtságot színlelve.
-Eltört.-suttogtam.-Niall én annyira sajnálom,én nem akartalak megbántani és tudom,hogy dög voltam,de kérlek meg tudsz nekem bocsájtani?-zokogtam,miközben néha láttam a könnyeimen keresztül az arcát.Nem tudta,hogy mit mondjon.Végül csak megölelt,én pedig értetlenül ültem.
-Nem haragszom.-motyogta,mire én még mindig hüledeztem a válasza miatt.
-Mi?Mi az,hogy nem haragszol?-néztem kétségbeesetten a szemébe.
-Tudod,te a barátnőm voltál,de a szememben még mindig az vagy.Mi okom lenne haragudni rád,azért mert a mostani barátod miatt más lettél?-mosolygott halványan.
-Én nem lettem más.-ráztam a fejem erősen,de ő csak az orra alatt szélesen elvigyorodott.
-De igen más lettél.Velem szemben biztosan.-vette komolyabbra.Én csak egy nagyot sóhajtottam és tovább fürkésztem a földet.
-Mondd,amikor találkoztunk gondoltad volna,hogy ide jutunk?Hogy itt ülsz mellettem,mint ex pasi és vigasztalsz?Holott nekem kéne téged vigasztalni és bocsánatot kérni.Miért van az,hogy amit én eltervezek,minden fordítva sül el?-zúdítottam rá a kérdéseket,és mindezt egy szuszra.
-Levegőt is vegyél.-nevetett egyet.-Nem.Nem sül el fordítva csak lehet,hogy nekünk tényleg nem ez volt megírva.Ez van.A lényeg,hogy boldog vagy és én is.-mosolygott,nem túl őszintén.
-Niall hogy lehetsz te boldog?Hiszen még szakítani sem volt időm veled,annyira hirtelen jött Alex.Nem fáj,hogy elveszítetted a barátnődet?-kérdeztem csodálkozva.
-De.Nagyon is fáj.Csak nem siránkozok senkinek.Nem leszek többé az az érzékeny fiú,akit annyira szeretett mindenki és nem fogok mindenért sírva fakadni.Tudod,én tényleg őszintén szerettelek és ma azt reméltem,hogy esetleg még barátok lehetünk,de te leléptél és itt az eredmény.Gratulálok.-bökött gúnyosan a gipszemre,majd felállt és elment fogalmam sincs,hogy hová.Így tök egyedül maradtam a szobában és újra a sírógörcs kerülgetett.De erősnek kellett maradnom.Ezek után nem szabad meglátnia,hogy gyenge vagyok.Igenis boldog vagyok Alex mellett és ha kell,akkor féltékennyé teszem Niallt.Abban a pillanatban erőt vettem magamon,felálltam a földről és ismét (aznap már harmadszor) megcsináltam a sminkem és a hajam.Persze ezt mind egy kézzel,mert a másik gipszben volt.Nagy szenvedés közepette magamra vettem a fekete ruhámat,majd elindultam a szórakozóhelyre,ahol Ryanék voltak.Nem érdekelt Niall.Nem érdekelt a dala.Nem érdekeltek az érzései.Sőt még az sem érdekelt,hogy megbántottam.Ismét gyűlöltem.Lehet,hogy ok nélkül,de akkor is.Azt kívántam,bárcsak soha nem is találkoztam volna vele!
.........
Akkor itt is van a következő rész.Picit unalmas lett,szerintem.:|| De nézzétek el ezt nekem.Kommentek persze most is jöhetnek.:))