8.fejezet.*

*Niall szemszöge*

Miután elmentek a többiek pár percen belül jött egy magas,fekete hajú,vékony,középkorú doki és két szőke,fiatal ápolónő.Azt hiszem,hogy tanulók voltak,mert a doki nagyon magyarázott nekik,miközben a szobában lévő fiatal lány lábát vizsgálta,ami el volt törve.Ezután Massiehez mentek.A doki hosszasan fürkészte az arcát,majd a szemembe nézett szúrós tekintetével.
-A barátnőd?-kérdezte végül mély hangján.
-Hát..csak a barátom.Nem vagyunk együtt.-válaszoltam neki az igazat.Illetve nem volt teljesen igaz,mert nem voltunk még csak barátok se.
-Értem.Felébredt már amióta itt vagy?-tette fel az újabb kérdést.
-Nem.Még nem,pedig tudja doktor úr,itt ültem mellette végig és fogtam a kezét.-mosolyogtam halványan.
-Értem.Te vagy Niall Horan ugye?-mosolygott ő is.
-Igen.De miért kérdezi?-néztem rá furcsán.
-Mert a lányomnak te vagy a kedvence és szinte mindent elmond,ami veled történik.Szóval azt is tudom,hogy tudsz gitározni ugye?-ülte le mellém egy székre.
-Persze.Csak a gitárom..hát az otthon van.Én pedig nem szándékozok elmenni Massie mellől.-mondtam komolyan,közben Mass kezét fogtam.
-Nem is kell.A fiúnak ott van egy és kölcsön adja neked ugye?-nézett a kórterem másik oldalán fekvő fiúra,akinek valóban volt egy gitárja.
-Ja persze.-mosolygott.A doki felállt mellőlem és oda hozta a gitárt.
-Játssz neki valamit.Mellé pedig énekelhetsz is.Arra egész biztosan fel fog ébredni.-mosolygott majd távozott a szobából.Szorosan mögötte pedig a két nővérke is.Elkezdtem játszani a hangszeren.

*Massie szemszöge*

Álmomban egy olyan világban jártam,ahol mindenki nagyon,de nagyon boldog volt.Semmi rossz dolog nem volt a földön.Se veszekedések,se szakítások,se háborúk.Egyszóval semmi,ami árthatna nekünk.Az álmomban ott volt az összes barátnőm Emily,Bonnie,Ana,Dominica és Lexy.Travis is ott volt.Mind egy nagy virágos réten voltunk.Travis egy fa ágán ült és lóbálta a lábát.Közben felém mosolygott és az ujjával maga felé csalogatott.Én mentem felé és már a fára akartam mászni,amikor megütötte a fülem egy nagyon szép dallam.Gyönyörű volt.Megfordultam és egy számomra ismeretlen szőke fiú sétált felém,kezében a gitárjával.Ő játszotta azt a gyönyörű dalt.Én elindultam felé,de akármennyire is akartam,sehogy nem értem oda,mert valaki fogta a kezem és nem tudtam kiszabadítani magam belőle.Hátranéztem és láttam,hogy Travis áll ott és szorítja a kezem,arcán gúnyos vigyor.A szőke fiú pedig,aki kezdett egyre ismerősebbnek tűnni,egyre csak hátrált.Szólni akartam neki,hogy ne menjen el,de nem jött ki hang a torkomon.Végül erőt vettem magamon és egy hirtelen mozdulattal kirántottam a kezem Travis szorításából.Elkezdtem rohanni a szőke fiú felé,aki még mindig csak mosolygott.Szoknyában voltam,így a fedetlen lábszáramat gyakran megvágta a fű,miközben rohantam a fiú felé.Már csak pár lépés választott el tőle.Amikor odaértem hozzá,megragadta a kezem és együtt futottunk a végtelenbe.Egyszer csak arra lettem figyelmes,hogy már nem az álmomban vagyok.Travis sincs sehol,de hallom a dalt.Lassan rájövök,hogy fekszem egy ágyon,ami nagyon kényelmetlen,majd kezdtem érezni a fájdalmat,amit időnként a tarkómon érzek.Rájövök,hogy csövek vannak rajtam és hallom a dal mellett a csipogást,ami a szívemmel együtt ver.Mindig akkor csipog egyet,amikor a szívem is dobban egyet.Ez olyan,mint a...Jaj ne!Hogy kerültem én ide?Miért?Miért vannak rajtam a csövek?Ezernyi kérdés fogalmazódik meg bennem,amikre egyszerre szeretnék választ kapni.A dal lassan megszűnik és csak a gép csipogását hallom,majd közvetlen ez után egy férfi hangot,ami nagyon ismerős.Érzem,hogy a kezemet fölemeli és arcához,nem is,szájához tapassza.Szeretném tudni,hogy ki lehet az,de nem tudok rájönni.Szeretném tudatni vele,hogy hallom,amit mondd és hogy magamhoz tértem.Erőt veszek magamon,ami rettentően fáj,mert mindent bele kell adnom,hogy észrevegyen.Éppen szorítanám kezét,amikor elengedi és léptei távolodását hallom.Miért megy el?Miért hagy itt?Még mindig nem tudja,hogy mindent hallok.Reménytelenségemben sírnék,de még arra is képtelen vagyok,annyira legyengültem.Kezem a semmibe lóg.Várok.Várom,hogy a fiú visszajöjjön hozzám,mert igenis hozzám tartozik.Hallom a léptek zaját és szívem hevesebben ver,amit a gép is jelez.Hallom,hogy leül mellém és kezemet újra az övébe veszi.Itt van az idő.Minden erőmet beleadva megszorítom a kezét,ami szerintem egyáltalán nem sikeredett túl erősre,de egész biztosan észrevette.Most a szemem kell kinyitnom,hogy megtudjam,ki lehet az a fiú.
-Massie!Hát magadhoz tértél?Kérlek szólalj meg Massie!-hallottam könyörgő hangját,majd éreztem meleg leheletét arcomon.Erőt vettem magamon és megsimogattam a kezét.Szólni akartam hozzá,de még mindig nem jött ki hang a torkomon,sőt még a számat sem bírtam kinyitni.Nehezen,de felnyitottam a szememet és fürkésztem a fiú arcát,aki a kezemet fogta még mindig.Rájöttem,hogy ugyanaz a fiú ült mellettem és fogta a kezem,mint aki az álmomban is.Halványan rámosolyogtam.
-Ugye emlékszel rám?A doki mondta,hogy pár ember arcát lehet el fogod felejteni.Az enyémre emlékszel ugye?-tette fel a kérdést,reménytől csillogó szemekkel.Akármennyire is gondolkodtam,nem emlékeztem a nevére.Szomorúan néztem rá,amitől legörbül a szája.Nagyon megsajnáltam szegényt.
-Niall vagyok.Niall Horan.A szőke ír fiú a One Directionből.Akivel randizni voltál és haragudtál is rám.-kezdte el mondani,amikor bevillant minden kép.Travis,Niall,a koncert,az sms amiben Travis szakított velem.Ekkor megértettem az álmom lényegét.Travis bár elhagyott,de nem szeretné,hogy mással legyek.Ezért nem engedte el a kezem.És én ezért haragudtam Niallre,mert nem tudtam túl lépni Travisen,de ez mára már mind történelem.Ahogy Niall ott ült mellettem és fogta a kezem teljesen beleszerettem.Most már úgy érzem,hogy ő is az életem része.Csak szeretném megtudni,hogy vajon ő is ugyanúgy érez-e mint én.Hatalmas erőfeszítés közepette kinyögtem egy szót.Egy rövidke szót,aminek hatalmas súlya van.
..........